Fanfárokat maximumra, Kovács Kitti lett a Nyugat királynője

Igen, tudjuk, hogy elhúzódott, de a bornak is ugyanúgy érnie kell, mint egy-egy jelentőségteljes döntésnek. Ez pedig az volt, hiszen Önök, az olvasóink szavaztak. Megmutatjuk az udvarhölgyeket is!

Akkor ne is cirádázzuk túl, hiszen komplett öklök morzsolódtak már el a várakozás hónapjaiban: 2010-es jelzésű Nyugat Királynője választásunkon megszavaztattuk Önöket arról, kié legyen a legszebb szépség cím, meg a korona, meg az azzal járó földi javak, és most végre eldöntetett. A legtöbb pipát, szám szerint 1222-t a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, a japán taiko zene egyik büszke képviselője, a celldömölki Kovács Kitti gyűjtötte be, akinek ezúton is jár a hatalmas gratuláció!


Persze az udvarhölgyekre is fontos szerep járul, meg hát ne feledjük, hogy az ezüst és a bronz is csudaszépen csillog, úgyhogy álljon itt az ő nevük is: 1162 szavazattal Fehér Ingrid lett a második, harmadik pedig a még mindig szép számnak tekinthető 942 vokssal befutó Bazsó Barbara. Az acélos taps nekik is jár, ó igen!

Mutassuk meg őket is, megérdemlik, megdolgoztak érte:

























Végül már csak annyi a dolgunk, hogy megköszönjük mindenkinek - fotósainknak, az Emília Szépítészetnek, Bernáth Veronika sminkesnek -, hogy segítségünkre voltak, a lányoknak az embert próbáló kitartást. Az ünnepélyes díjkiosztóra szeptember 16-án, pénteken délután 5 órakor kerül sor a Cafe Freiben, mindenkit várunk szeretettel!